info@magyarzoldkereszt.hu +36 30 641 6250 Magyarország

Hírek

Nyári ökológia alkotótábor kreatív fiataloknak

A Magyarországi Zöld Kereszt Egyesület ötletgazdaként új, kreatív nyári táborozási lehetőségek után kutatott, így talált rá a dabasi BAMTEC Kft.-re és a fiatalok szakmai támogatására maximálisan elkötelezett tulajdonosaira, id. és ifj. Polgár Lászlóra.

A tábor - első látásra - teljes hasonló egy szokásos nyári táborhoz, amelyet általában végzős középiskolásoknak, egyetemisták részére az iskolák, a közösségi szervezetek szerveznek. Amiben újat jelent a most meghirdetésre kerülő öko-alkotótábor, hogy a fiatalok teljesen "öko" környezetben kerülnek elszállásolásra és a biológia-ökológia- és természetközeliség és a környezet fontosságának érzékenyítése a táborozás kiemelten hangsúlyos eleme. Emellett a szakmaiság és innováció fontos tematikai elem.

Közel a természethez, a "tücskökhöz-bogarakhoz", az "Isten adta környezet" nyújtotta megszámlálhatatlan lehetőségekhez a bio élelmiszerek termelésével és begyűjtésével, feldolgozásával és fogyasztásával majdnem korlátlanul kibővíthető az önellátás a tábor során. Sőt, a bátrabbak saját bio kertet, saját kisállatot is nevelhetnek, etethetnek, készíthetnek egzotikus szörpöt, saját főzésű sört, sőt aki szeretne, akár halászlét, bográcsos lecsót, paprikás krumplit vagy halpörköltet is készíthet vagy akár csak közreműködhet ezek elkészítésében és természetesen az elfogyasztásában is (abban mindenképpen).

A délelőttök tipikusan a kreatív alkotótevékenységé. Mivel a házigazda BAMTEC Kft. betontermékek gyártásával tervezésével és egyedi konstrukciók helyszíni kivitelezésével foglalkozik, így a délelőtti foglalkozásokon innovatív betontermékeket készítenek a résztvevők. Ebben a cég és más vállalkozások neves szakemberei és egyedi betontermékek készítői is segítenek. Így kerülnek előtérbe az egyedi design termékek és akár a betonból készült szobrok, ékszerek is. Előadásokat hallgatnak és a bioszféra védelmével kapcsolatos ismereteket is szerezhetnek a résztvevők, vagyis összekapcsoljuk a kreativitást, az innovációt az ökológiai szemlélettel.

A táborban több kis kirándulást is szervezünk a környék színes látnivalóinak (láperdő, tanösvény, öntözővíz csatorna, magán zoo) megtekintése céljából, valamint ügyességi játékokkal és zenés szórakoztató estekkel is készültünk.

Jelentkezni betöltött 17 éves kortól egy maximum egyoldalas esszé megküldésével lehet az international@magyarzoldkereszt.hu email címre, ahol a jelentkezéseket folyamatosan várjuk július végéig. A jelentkezőket iskolai háttér, érdeklődés és öko- és/agy betonszakmai elképzelések alapján válogatjuk ki a táborra. A tábor önköltséges, önellátó, saját sátorral és felszereléssel, melynek részleteit a konkrét résztvevőkkel később ismertetjük. Szeretnénk, ha a potenciális jelentkezők vállalnák, hogy saját kerékpárral érkeznek, amelyet a táborozás folyamán kisebb kirándulásra is használunk.

Így összességében minimális széndioxid-kibocsájtás mellett és ennek tudatos felvállalásával a résztvevők egyben CO2 követté is válhatnak, melyről tanúsítványt is kapnak a résztvevők.

A jelenlegi járványügyi intézkedések teljes szabadságot engedélyeznek a nyárra. A következő tábor klasszikus táborozási körülményekkel 2022. augusztus 6-13. között kerül megrendezésre.